Állatság

leguan01_152.jpg

Most jöttünk egy kisállatkereskedésből, ami útba esett a meló-kajálda vonalon. Megnézve a jószágok árait – leguán 14e, görög teknős 20e – óhatatlanul az volt az első pár gondolatom, hogy:

  1. milyen piszok drágák
  2. ezeket valahol bottal verik agyon, annyi van belőlük

Ennek kapcsán eszembe jutott egy történet:

Édesanyám annak idején biológia szakosként egy hetes gyakorlatra ment, aminek egyik fő célja az volt, hogy megkeressenek egy növényt, ami gyakorlatilag az egész országban egyetlen helyen nő. Meg is találták több napi mendegélés után; megérinteni természetesen nem lehetett csak nézni, de megvolt.

Évekkel később édesanyám Rudabányára került, ahol a friss tanítót az egyik cigányasszony egy csokorral  üdvözölte. Jóanyám elhűlt, amikor meglátta, hogy nagyonspeciális nagyonvédett virággal van tele az egész. Megkérdezte, hogy honnan van ez a ritka védett növény, mire a válasz az volt:
-Ritka? Annyi nő belőle a határban, hogy kaszálják!

Kedves gyerekek! Remélem mindenki megértette a történet tanulságát és mostantól jó heteroszexuálishoz illő módon viselkedik majd, különben a pokolban fog égni. Örökkön örökké!

4 Comments

  • Én megértettem én megértettem:-))))
    Hejj! Küldjünk a leguános arcokhoz verebet:-)
    Hátha ott kevés van és tízezrekért tudjuk elpasszolni:-)

  • drága, plusz az első héten megdöglik vmi totális hülyeség miatt és baszhatod 10-20-30 rugót, még kitömni is sokba kerül.

  • Neeeem, csak ránéztünk az állatokra, ők meg visszanéztek ránk. Csak ennyi az egész. Elég állat az albérletünk így is.

    Köszi a linket, halvány fogalom se volt, hogy van ilyen. Annyit hallottunk, hogy a kép körberöppent sok kis “vicces dolgokat küldünk tovább cimboráknak”-típusú emaillistán, azóta jól rajta is van a név meg a forrás, merthogy na.
    Nuakkor majd szombaton!

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.