Mukka kitalálta, én megrajzoltam:

Társadalmi jelenségre kívánom felhívni a tisztes olvasók figyelmét:
reggelente van szerencsém nyugat-kelet majd egyre inkább észak-dél irányban átszelni a várost tömegközlekedésileg. Az egyik dolog ami szembeötlik az a laptopok megnövekedett száma, amire csak annyit szeretnék reagálni, hogy laptopot cipelni naponta tömegközlekedve igen béna.

Amelyik cég nem bírja kiverni a remote desktopot, a rendszergazdából, az nem is igazi rabszolgahajcsár, hiszen így aki nem kap laptopot, az kifogást találhat arra, hogy miért akar a hülye családjával lenni, ahelyett, hogy a Q1-es kimutatáshoz addig tologassa az excelben a számokat, mégnem az grafikon legyőzve a gravitációt felfelé ível.
Aki meg kocsmába "blogolni" jár, azt köpje szemen az első arra járó alien anyakirálynő!
Tuképpen a hordeszközök küzül a laptoptáska legalább diszkrét városálló valami, amin azonban nem tudom túltenni magam azok vásárlások közben zsákmányolt papírzacskók. Persze jó volna a lánylénynek többmindent magával vinni, de miért csak a klasszik női táska és pl a douglas-ből(a "
Don’t Panic" használatáért még nem találtam ki a büntetésüket) származó papírtasak legitim?
Nők! Azt akarjátok, hogy a zöld tea és lapulevelek alá rejtett pacalról a világ úgy értesüljön, hogy az egész diszkrét kis moslékot képezzen a kettes metró padlóján?
Annyira genetikusan kódolt az, hogy meg kell mutatni, milyen trendi helyeken szerzed be a parfümöt, aminek csak azért
massacre matin a neve, mert Paris Hilton menstruáló kutyájának fürdővizéből készült?
Nem, ez nem trendi, nem is béna, ez szánalmas!
Eztcsakúgynektek:

Kedveskéim!
Tegnap a napfényes Pöftön jártam, és a Keleti púnál, áthaladva az úttesten, többedszerre is megláttam a körbekerítésen ama táblát, amit a b-kávé mókásan a köz szórakoztatására talált ki. Ezzel lehetőséget teremtenek nekünk vonaljegyfogyasztóknak, hogy megkukkolhassuk a sok-sok földet, acélt, és pisáló munkást, amit egy átlag építkezésen is bármikor megtekinthetünk:

Node a szándék nemes, és nem is fikázom őket ezért, de vigyázat!!! Mi van ha az alábbi ábra van a tábla másik oldalán? Sosem tudhatni! Az igazság odaát van!

A megfejtés érdekében kérdezze meg b-kávé-s rokonát, ellenőrét!