Ezidáig a széles nagyközönség előtt eltitkolt, az emberiséget megrengető információkra tett szert a Pozor!
Kis hazánk egyik lakója, özv. Gombás Rezsőné Terike krumpliszedés közben egy kis fémes, könyv alakú tárgyat talált, melyet idegen eredetűnek vélt. Sikerült kinyitnia, és rájött hogy valamiféle jegyzet lehet.
A dokumentumot azonnal elhozta nékünk szerkesztőségünkbe, mivel lelkes látogatója a pozornak.
Ezért az önzetlen cselekedetéért megígértük neki, hogy amint tudunk rá időt szakítani, megtanítjuk olvasni.
Így került hozzánk a doboz, amit sikerült is agyilag kinyitnunk és megvizsgálnunk. A ládikó azonban nem egy szuperfegyver tervét tartalmazta, hanem két ufótudós, Dr Zakk és Dr Zekk feljegyzéseit azon kísérleteikről, amikor embereket raboltak el Földünkről, és párzásra kényszerítették őket, hogy új fajt hozhassanak létre.
Bár nem tettünk szert semmilyen gigalézerfotonrészecskerobbantóágyú tervrajzára, vagy a btk-ság gyógymódjára, de sikerült szereznünk pár érdekes adatot, miért nem akarnak velünk emberekkel komolyabban megismerkedni az idegenek.
Lássuk tehát a (l|t)ényeket:
A Francia egyedek:

Jellegzetességek: forradalmat szítottak a labor dolgozói között a “főpolgártárs” nevű egyed pedig lefejeztetett három kutatót. Táplálkozáskor nem sikerült rávennünk őket, hogy legalább a kezüket használják, miközben egy pocsolyából csigákat lakmároznak. Nyelvtanulásra képtelenek, reakciójuk a sértődéses ellenállás.
Párosodás körülményei: a mintavételhez használt matériák ketrecbe helyezésükkor azonnal párosodni kezdtek. Egyikük fejhangon mormogott anyanyelvén, amit ő éneklésnek nevezett.
A hibridek a számukra kijelölt járművet szerelmi fészekké alakították, ahol tetszőleges, mozgó egyedekkel közösültek, miközben az elektronika szép lassan elrohadt.
Exterminálás oka: az előbbiek közül tetszőlegesen akármi
Az Angol egyedek:

Jellegzetességek: csészealj alakú csészealjból teáztak, közben az egész kutatóstábot lebénították fárasztó humorukkal, majd pudingot főztek hajónk üzemanyagából.
Párosodás körülményei: előtte pirítóst kértek tojással és sonkával, utána lábfürdőt vettek, majd kiértékelték a tőzsdeindexet. Ezek után fejfájásra vagy hivatalos ügyekre hivatkozva elnapolták a sexet. Szaporításukat nehezítette, hogy többnyire buzik.
Exterminálás oka: több generáció alatt sem jutottak tovább a királynő éltetésén, valamint az időjárás ecsetelésén.
A Német egyedek:

Jellegzetességek: A lombikból kiemelve rögtön alakzatba fejlődtek. Egyikük harsány indulók éneklésére kényszerítette a kutatócsoportot, majd beszédet intézett hozzájuk a fejlődésről, hatékonyságról és felemelkedésről.
Párosodás körülményei: Csak a szőke parókával és kék kontaktlencsével ellátott nemzőalannyal lehetett megtéveszteni és közösülésre bírni őket.
Exterminálás oka: bizonyos idő eltelte után a közös nyelvük katonai zsargonná korcsosult, ezután flottánk vezetésének átvételével Lengyelország lerohanását tervezték.
A Magyar egyedek:

Jellegzetességek: azonnal pártokat alakítottak. Különböző beállítottságú egyedek tárolása azonos helyen nem volt lehetséges, mivel azonnal felfalták a kisebbséget. A Vénusz Fiai és a Mars Mindörökké pártok tagjait külön bolygókra helyeztük el, ahol azonnal újabb szakadások mentek végbe. Végül minden egyed saját bolygót kapott, ahol panaszkodni kezdett arra, hogy mások nagyobb és szebb bolygót kaptak.
Párosodás körülményei: bepálinkázva
Exterminálás oka: magas intelligenciájuk ellenére szünet nélkül keseregtek, többnyire csak arról bírtak beszélni, hogy minden ufó az ő felmenőik leszármazottja. Ebből kiindulva konfliktushoz vezető területi igényeket formáltak a betelgeuse és környékére, mint őseik földjére.
Agykapacitásuk konstruktív felhasználása az identitásuk megőrzésével párhuzamosan lehetetlennek bizonyult.
A Japán egyedek:

Jellegzetességek: Végbéltükrözés és érzékszerveiknek savval való tesztelése közben is folyamatosan vigyorogtak és helyeseltek. Nem lehetett őket lebeszélni arról a meggyőződésükről, hogy 158 cm magas szemüveges nerd-ek nem fognak menőn kinézni tetszőleges mennyiségű hajfesték és smink alkalmazásakor. Még Elvis jelmezben sem.
Párosodás körülményei: a sokk elkerülésének érdekében egy 69 csápos robotgépszörny bevetésével (a médiájukban fellelhető források alapján). Sex közben csipognak.
Exterminálás oka: A konyhai felszerelésből karatézó kisiskolás lányrobotokat építettek, amik pusztításba kezdtek, majd megpróbálkoztak egy japán rockzenekar megalakításával is, ezt már meg kellett előzni.
“Az utat csillogó kövekkel pikkelyező holdfény vezette az utazó tekintetét, mely olykor belerévedt a melaszos éjszakába. Lábainak ütemes surrogása volt társa, tanúi a porba szántott barázdák. Magányosan ballagott a föld eme sötétlő érpárján a helyhez, amit szívének vélt.

Nem volt más vele, csak amit magával hozott azon a bizonyos napon, amikor először döbbent rá az ég felé törekvő tornyok hiábavalóságára, ahogy szinte arcul ütötték kéretlen szimmetriájukkal, gőgös semmitmondásukkal, magukban hordozva önnön bukásuk letéteményét.
Később ahogy felidézte a pillanatot, eszébe jutottak korábbi életének mindennapjai, ahogy úgy sorakoztak, mint nagyapja ósdi komódjában a párba rendezett zoknik. Csak ez maradt meg és az illatok a régi udvarházban, majd az évek múlásával az enyészet, ahogy befészkelte magát belevájva szuvas fogait a gerendákba, a komódba, még a végén csak fűrészporos kérődzmény maradt utána.
Tudta, hogy amerre tart nem várja feloldozás, mégis számára nem volt már ideje se bűnbánatnak, se felejtésnek. A választás ideje volt ez, a döntés megszületett.”
A zavarosan halmozott közhelyeknek és a kultúrsznobizmusnak köszönhetően Lakatos Koelho megérkezett a bestsellerek könyvespolcára.
“Okádék fos”
Reuters
“Tetszettek a képek”
Sylvia Saint
“Aki ezt a könyvet elunja, az a fogamzásgátlás mellett teszi le a voksát”
XVI. Benedek
“Ha a kiadó az Alderaanon lett volna, kétszer is meggondolom, mielőtt kiadom a tűzparancsot”
Tarkin Nagymoff
Vidám dolgokat tud művelni az ember nyomás alatt.
Tudta ön, hogy Jedlik Ányos az adóbevallás benyújtásának előestéjén találta fel a dinamót, vagy hogy Nicolas Sarkozy macskákat tetvetlenített a beiktatási beszédének biflázása helyett?
Kérdés, hogy te mit művelsz, ha el kell terelni a figyelmed?
Igen, jöhet kommentbe is.

Kedves olvasók!
Fogadjátok el tőlem sok szeretettel ezt a kis prezentációt, amely tartalmazza az az örök boldogság zálogát.
Na és persze küldjétek tovább!!!!
http://pozor.hu/static/szerencse_level.ppt

Bak
Ön a napokban átutal erre (11773391-00379986) a számlaszámra teljes vagyonát, majd öngyilkosságot követ el egy melba kocka és egy tojásos szendvics segítségével. A hét további részében óvakodjon a pantomimesektől!
Bika
Megtalálja igaz szerelmét, mégsem teljes boldogsága. Tudja, hogy egy világ választja el Önöket, és ameddig nem növeszt kopoltyúkat, ez így is marad. Vásároljon margarin helyett vajat.
Mérleg
Tényleg olyan hülye, hogy azt hiszi, az emberiség 1/12-ével mindig ugyanaz történik hetente? Nanemá’? A héten kerülje a levegővételt!
TovábbTovábbTovább…

Alig győzöd kivárni kedvenc sorozatod, a Barátok közt új epizódjait? Nosza mi már előre elmondjuk neked mik várhatóak az elkövetkezendő tíz évben. Miután már minden szereplő közösült mindenkivel, kivéve saját családtagjaival, nem és életkor figyelembevétele nélkül, Nostradamusi jóslataink szerint emigyen fog csavarodni a történet: TovábbTovábbTovább…

Országrengedtő tragédia történt a Borsod megyei Talicskáskoppányon. Az évi disznóvágás sztárvendége Spitzer”Soma”Gyöngyi volt, aki örömmel vállalta a szereplést, és még egy előadást is akart tartani a helyi asszonyoknak “új sexuális segédeszközök a falusi háztartásban” címmel. TovábbTovábbTovább…

Újra férfimagazinban a Gregor Bernadett.
Gregor Berni a napokban jelentette be, hogy ismét közreadja összefércelt emlőit, de nem a tőle megszokott környezetben, hanem úgy hogy éppen abárolt szalonnától csillógó testtel pózolva, kakasherét fogyaszt. “Őrülten sexy leszek”-mondta a művésznő- Kánikulában fotózunk majd, hogy jobban olvadjon a szalonnazsír, és így szebben csillan majd meg a melleimen a fény”
Szerkesztőségünk okkal feltételezi, hogy a művésznő olvasta az oldalunkon elhelyezett savazást, de erről nincs hiteles információnk.
Kedves olvasótábor!
Tudom sokan vannak, akik szeretik a pletykákat és a mocskos média nyomására egyszerűen nem tudnak elmenni sztárjaink életének izgalmas részletei mellett. Mit vacsorázott tegnap Koltay Róbert? Van e bölcsességfoga Eszményi Viktóriának? Életünk annyira sivár, és annyira szottyadtak vagyunk, hogy muszáj mások seggébe néznünk,hogy megtudjuk mit evett aznap.
Hogy mi se maradjunk le a médijától, mi is közzéteszünk “bloggunkon” kihagyhatatlan információkat csillogó sztárjaink zajos hétköznapjairól.
Unatkozó nyugdíjasok, titkárnők, pórnép hajrá! TovábbTovábbTovább…
Kumár Lehel püspök meglátogatta városunk érseki palotáját – közkedvelt nevén a “jászolt” – ahol gyermeklánccal köszöntötték, majd közös imát mondtak el az Internet bukásáért és a feudális állapotok visszatéréséért. A püspök aggodalmát fejezte ki a pórnép között egyre szélesebb körben jelenlevő írás és olvasástudók száma miatt. Előadásában arról számolt be, hogy jelenleg minden idejét és erejét a betűtészta felhasználása elleni harc köti le.
A Harry Potter könyvek lángjain főtt ebéd elköltése után a helyi ministránsfiúkból álló “Engedjétek hozzám” színészkör “Káin, Ádám és Éva, avagy a Föld benépesítése” címmel Bibliai témájú játékot mutatott be, amit egy református megtérítését célzó ördögűzés követett. Habár a gonosz purgálása nem végződött teljes sikerrel – mivel az alany csak unitárius lett – a közönség mégis hangos tapssal értékelte a rituálét végrehajtó Bálint atyát.
A találkozó végén a felek elégedetten búcsúztak el abban a tudatban, hogy ismét egy lépéssel közelebb kerültek Isten katolikus egyházra hagyott örökségéhez, a Végső Hatalomhoz.