zomieland


mj
Kedves reklámos ember: gratulálunk az emlékkoncert lényegének megragadásáért!

Lakatos Koelho (részlet)

“Az utat csillogó kövekkel pikkelyező holdfény vezette az utazó tekintetét, mely olykor belerévedt a melaszos éjszakába. Lábainak ütemes surrogása volt társa, tanúi a porba szántott barázdák. Magányosan ballagott a föld eme sötétlő érpárján a helyhez, amit szívének vélt.

lakatosos

Nem volt más vele, csak amit magával hozott azon a bizonyos napon, amikor először döbbent rá az ég felé törekvő tornyok hiábavalóságára, ahogy szinte arcul ütötték kéretlen szimmetriájukkal, gőgös semmitmondásukkal, magukban hordozva önnön bukásuk letéteményét.

Később ahogy felidézte a pillanatot, eszébe jutottak korábbi életének mindennapjai, ahogy úgy sorakoztak, mint nagyapja ósdi komódjában a párba rendezett zoknik. Csak ez maradt meg és az illatok a régi udvarházban, majd az évek múlásával az enyészet, ahogy befészkelte magát belevájva szuvas fogait a gerendákba, a komódba, még a végén csak fűrészporos kérődzmény maradt utána.

Tudta, hogy amerre tart nem várja feloldozás, mégis számára nem volt már ideje se bűnbánatnak, se felejtésnek. A választás ideje volt ez, a döntés megszületett.”

A zavarosan halmozott közhelyeknek és a kultúrsznobizmusnak  köszönhetően Lakatos Koelho megérkezett a bestsellerek könyvespolcára.

Okádék fos
Reuters

Tetszettek a képek
Sylvia Saint

Aki ezt a könyvet elunja, az a fogamzásgátlás mellett teszi le a voksát
XVI. Benedek

Ha a kiadó az Alderaanon lett volna, kétszer is meggondolom, mielőtt kiadom a tűzparancsot
Tarkin Nagymoff

HullóZsák

Braking News: Cs.M. barátom a “Rajzfilm Hálózat” televízión meghirdetet Clone Wars játékon, mint apuka a villanyvasutat karácsonykor, úgy stoppolta le a nyereménycsomagot.

Ha valaki az alant látható relikviák után síró gyereket lát, akkor jogosan gondolhat arra, hogy a magyar pedagógusképzés eddig ismeretlen mélységekbe süllyedt.

Termésetesen büszkék vagyunk rája, és sok boldogságot kivánunk használatukhoz a mesternek.

Hullozsákegyes3

Te híztál?*

A Pozor! dietetikus rovatát olvassátok

Mint azt nyilván nem tudjátok a Pozor 165 kiló húsból, bőrből és szeretetből áll, ezért van némi elképzelése a szépségről és annak formájáról. Mivel úgy tűnik igen sikeresen tudunk dolgokat kategorizálva észt osztani, ezért ezt a témát is így nyaljuk körbe.

Amiről itt és most beszélni fogunk az a súlyprobléma. Elsősorban: az elnevezés fals, mivel nem maga a súly a probléma, hanem pl a hűtő előtt fél kettőkor sírva zabáló zugevő, aki utána karcosra hányja a nyelőcsövét, eldugítva a budit.

Tehát igen, kedves pajtosok, itt most szummázni fogjuk a súllyal és külalakkal kapcsolatos akedemikus tudásunk legjavát.

Túlsúly

Mivel általában az, hogy az illető elhúzza a belét futni szóba sem jöhet, megoldást kell találni arra a problémára, hogy az alakjával szemben kihívásokkal küzdő egyén ne idegesítse halálra a környezetét(esetlegesen ne vékony barátnője pasiján (rajtad!) töltse ki abbani frusztrációját, hogy neki már megint nincs senkije, vagy hogy a starndon már megint nem tudott kijönni a vízből mert jöttek a greenpeacesek és visszadobták).

idegesites

Férgesedés

A galandférgek beszerzése általi fogyást tiltott kategóriának tekintjük.  (csakúgy, mint a géndoppingot(nem állhatjuk ha az ember olyan jópofa állattal fajtalankodik, mint a delfin)).

Shakkatteyra swami módszere

Kortyoljunk a swami által hozott vízből, ami a szent Indusból származik. Érezni fogjuk, hogy a következő hetekben rektálisan és orálisan elhagyják szervezetünket a mérgek, a csakrák kitisztulnak, a szervezet egyensúlya helyreáll.

Vérhas módszer

Kortyoljunk a Gyanta Jani által a hozott vízből, ami a Sajóból származik. Érezni fogjuk, hogy a következő hetekben rektálisan és orálisan elhagyja minden létező dolog a szervezetünk. Ha szerencsénk van, akkor még lesz annyi erőnk a kórházban, hogy a szintén vérhassal kezelt Shakkattyra affektálva felsőbbrendűsködő követőit megfojtsuk az infúziós vezetékkel.

TovábbTovábbTovább…

megálló vonat


Most egy mesét olvashattok, amit egy kislánynak írtam, mert nem jött álom a szemére.

Vonat
A kismozdony szerette a munkáját

A mese arról a mozdonyról fog szólni, ami az utolsó vonaté volt. A vonat este 11kor hagyta el az állomást.

A kis mozdonynak annyira unalmas volt engedelmeskednie az  energiamegmaradás törvényeinek, mint a mozdonyvezetőnek úgy tennie, mint aki vezeti. Hiszen valójában nem is vezette, de az embereknek szükségük volt arra a képzetre, hogy nem egy lélektelen gépre bízzák magukat. Egyszóval: szükségük volt egy kézre, hogy azt gondolhassák, jó kezekben vannak.

Már jó fél év is eltelt, mióta utoljára lefestették, lemosni is igen ritkán mosták le, ezért nagyon piszkosnak érezte már magát. Nem volt különösebb jelentősége, csak szimplán bántotta az önérzetét, hogy ő végzi el a munka oroszlánrészét, és mégis rá fordítják a legkevesebb figyelmet. Persze szerette a munkáját, de ez az igazságtalanság gyakran bántotta. Egyhangúan döcögött az éjszakában, miközben halkan zakatolt. Mezőkön ment keresztül és falvakon, megállt egy pár városban egészen addig, mégnem útja egy kis tanya mellett haladt el. A masiniszta – mivel szokása szerint beállította ébresztőóráját – éppen aludt a következő állomásig. Az eseménytelen utat azonban hirtelen a mozdony lámpáiba szegeződő szempár szakította félbe. A kismozdony ismerte ezt a tekintetet. Nem az a fajta volt, aki csak véletlenül kóborolt a síneken, hogy hazataláljon a szomszéd faluba. Ez a szempár okkal volt ott. Meredten bámulta a fényszórókat az éjszakában, egészen a csattanásig, amit hallatott. A masiniszta erre felébredt, és lett is nagy riadalom. A kis vonat meg órákig állt, mire a rendőrök felvették a jegyzőkönyvet és összeszedték a holttest darabjait. Másnap a mozdony nem ment sehova, a kocsiszínbe vontatták ahol szépen lemosták róla a vért és lefestették. A kismozdony régen érezte magát ennyire komfortosan. Csak futólag gondolt arra, hogy most megint legalább fél évnek el kell telnie, hogy hasonló gondoskodásban részesítsék.

Ittavége?!

Vér

Mottó: “én nem hiszek annak, aki öt napig vérzik és nem patkol el!”

  • lecsóérés
  • mikulás
  • stuka
  • menstruációs ciklus
  • futár
  • vér-néni
  • havibaj

Igen, kommentbe várjuk ami kimaradt!

Veszítsd el…

Veszíts el egy könyvetkonyves-kalman.jpg

“Ha kedved van, kapcsolódj be Te is a játékunkba úgy, hogy megválsz egy kedves könyvedtől.”

Nos, hogy miért nem taposunk még térdig JózsefAttila kötetekben annak valszeg’ a “kedves könyv” szókapcsolat az oka.

Jó könyvet nem teszek ki, ez viccenek is rossz, rosszat sem, mert nem akarom, hogy más is szenvedjen(a jó szívem, az!):

Amit értetek nem teszek ki:

  • Herman Hesse: Damien
  • Jack Vance – Túlvilág szeme 2
  • Gelléri Andor Endre: Egy önérzet története
  • Michael P. Kube-McDowell – Robotváros
  • Magyar Adorján -A lelkiismeret aranytükre

Amit magam miatt tartok meg:

  • DNA: Galaxis Utikalauz Stopposoknak
  • Faludy György – Pokolbéli trilógia
  • Peter Norton – John Socha – Az IBM PC assembly nyelvű programozása
  • Szolzsenyicin- Ivan Gyenyiszovics egy napja
  • Csáth Géza – A varazsló kertje

Pajtosok, kommenteljétek be hasonló kis ötös listátokat!

TovábbTovábbTovább…

readonly

Cső!

Volt egy kis anomália az adatbázissal, ezért az olvasó readonly volt, mi meg lusták. Helyreállt jajdejó, mindenki emelje az orrát a térdéhez és énekeljen el egy úttörődalt.

_
Gergely és Miklós

Pozor! Karácsony!

Kedves feleink, ellenfeleink, vágyakozó szívek!

Minnyá itten van a karácsony, de tudjuk jól, hogy ti már felnőttek vagytok, és az olyan cikis lenne, ha kívánságlistát írnátok a Jézuskának!

Na majd mi segítünk!

Megpróbáltuk elérni a Jézuskát, hogy jöjjön és hallgasson meg titeket, de küldtek helyette egy kisegítőt, állítólag ő is elég hatékony, és megfelelő erre a munkára! Kérjétek szépen gyerekek, nem lökdösődünk, különben a pokolja jutt…vagyis akkor szomorú lesz a bácsi! A kommentekben lehet alantas vágyaitokkal, és igényeitekkel bombázni őt.

csalooo-copy.jpg


Jóidő

gillett22.jpg

Igenigen, tudunk róla: dögrováson van a kreativitásunk, mint Ákos majma a ketrecben.
Még messze vagyunk a sarokpontorg cimű btk-s fellegvár mélységeitől, – ahhoz józsefattilába töltött csáthgézát kellene ebédelnünk borsós xanaxszal – de most nem gyün’ az ész. Szorráj.

Amíg megkeressük a helyünket a táplálkozási láncban, lepjétek meg magatokat:

http://himbilimbi.hu

A csudácskába!

Ójaajjja ójaajaaaajjjaaahaahaaaj! És mégegyszer: Ójaajjja ójaajaaaajjjaaahaahaaaj! Nem műxik rendesen a képfeltöltőnk, és így lemaradtatok egy újabb szár poénról! Ójaajjja ójaajaaaajjjaaahaahaaaj!Ha ez sokáig így marad, versekkel foglak szórakoztatni titeket, ígyhát igyekezzetek, és ösztökéljétek Mukkát, hogy találjon megoldást a práblemre.

Ösztökéléshez tippek: rozsdás reszelő, éceskecske, Romlottpuding dinnyével, érettzokni, Paprita és Bodnár Attila összes, parlamenti közvetítés, portások országos konferenciája, APEH (a kedvence), Csivava, és Mopsz kutyakiállítás, beszélgetés az élet örömeiről rajzszakosokkal, Herman Hesse visszafelé, Bebetv tíz kávéval, Britpop, kortárs művészet elemzése Erobika Norbival és Rubint Rékával, egy ágyban alvás a Tokio Hotellel, ájhét magyargárda póló viselése 23-án, Lánchídhoz kötés Tibivel:-), tükörbenézés, análszex Kiszel Tüncivel, végül pedig egy tízéves operettbérlet, nemhasználás esetén szabadságvesztés.

Engem csak a szeretet vezérel, és a közös érdek, így igyekeztem enyhe tippeket adni. Hajrá emberek!

Pozor! és az ő szervere

Hali!

Tudomány, haladás, technika…szervercsere.

A Pozor!-t kiszolgáló szervert lecseréltük, ennek eredményeképpen néhány bejegyzés elveszhetett a vérzivatarban, nu nem sok, mivel minimális időről volt szó.  Azokat a szerencséseket, akik elkapták ezt a rövid intervallumot, megkérnénk, véssék újra elektronba gondolatikat, mivel a régi adatbázisban nem találom nyomát bejegyzésnek a köztest pedig elnyelte egy fekete lyuk.

A Gárda

Az élet kérdései!

mazsorett1.jpg

Kedves elvtársak!

Kérem segítsetek nekem az alábbi kérdések megválaszolásában!

Egy: Ki volt az az elvetemült, aki feltalálta a gyermek mazsorettet (vagy hogyarákba kell írni) és mi értelme van?

Kettő: Ki találta fel a bécsi szeletre a panírt?

Három: Miért van az, hogy a szarás vagy az ezzel kapcsolatos procedúrák, mindig ebéd, vagy egyéb más táplálkozási aktusok alatt kerülnek szóba?

Négy: Aszonták okos emberek, hogy azért tüsszentünk, mert kosz kerül az orrunkba, ami bizergeti orrszőreinket és ettől ingerünk támad hapcikázin. Ez arra jó, hogy eltávolítsuk az orrunkból a koszt. Kérdem én, akkor miért a szánkon keresztül tüsszentünk?

Kérem, válaszoljanak különben öngyilkos leszek!

Barátok után.

fodor-zsoka.gif

Alig győzöd kivárni kedvenc sorozatod, a Barátok közt új epizódjait? Nosza mi már előre elmondjuk neked mik várhatóak az elkövetkezendő tíz évben. Miután már minden szereplő közösült mindenkivel, kivéve saját családtagjaival, nem és életkor figyelembevétele nélkül, Nostradamusi jóslataink szerint emigyen fog csavarodni a történet: TovábbTovábbTovább…

Goth

whitephaedra.jpgHa semmi nem jön össze, akkor elmegyek góth klippeket rendezni.

Konceptek:

Szőke énekesnő áll a hegy tetején, közben egy kietlen mezőn a kisházban kikötözve egy szűzlány, akit a gonosz megpróbál megrontani, Emellett a zenekar egy skandináv erdőben veri a dobot/nyígatja a gitárt.
A tiszta teremtés végül az utolsó pillanatban egy fénysugár által megmenekül.

Bőrbe öltözött góthok arról énekelnek, hogy elvesztettek valamit, csak baromira nem emlékeznek, mi is az, ez fájdalommal tölti el szivük. Egyikük nem bírja ki és elneveti magát, mire a többiek módszeresen agyonverik ezért.
Hajukat tépi a szél.

Az öreg pásztor, mikor a lemenő napnál a tóhoz viszi a nyájat inni, meglátja 30 éve halott szerelmét a viz alatt, utánanyúl, megfogja a kezét, de az magával húzza. Ekkor megjelenik egy zombisereg, akik ledarálják a tavi tündéreket. A végén mindenki szintet lép.

Cirku és kenyé

csirio.jpgA tüzijáték jó móka, de egy idő után a Norton Commander képernyővédője is unalmas volt, ezért szerintünk meglepő, hogy miért szórunk ki évente országosan többszáz milliót az ég szikráztatására.

Tegyük fel mondjuk, hogy inkubátorra van szükségünk, matekoljunk:

Tűzijáték költségvetése Budapesten: 95 millió
Speciális, szállító inkubátor ára: 10 millió

Ezek alapján a bp-i pattogtatás ára(60 perces műsor esetén):
0.15 inkubátor/perc

Vagyis, 6.3 percenként repülhetne fel egy inkubátor.

Jó mulatást mindehhez!