Kedves Olvasókör!
Mivel mostanság képi humorilag meddő vagyok mint egy hirosimai tehén (köszönhető ez annak hogy lakásfelújításban veszek részt, ugyanakkor meg nyár van vagy mi és össze vissza lófrálok), így most kaptok egy igazi blogos bejegyzést amolyan „mi történt velem a bótban” félét.
Láttam ma a tévében egy nőt akinek olyan volt a feje mint akit baltával császároztak a világra. Nem kellett semmit sem mondania hogy elementális hatást érjen el. Fotót nem kaptok, bár lehet hogy tudnék szerezni de akkor szét lenne perelve a seggem olyanhoz hasonlóra mintha csiszológéppel töröltem volna valagat. Erről sincs kép nem aggódni.
Mostanában a fantasztikus Iwiwen látom, hogy mindenki gyerekeket potyogtat ki magából. Azzal az érdekes jelenséggel ajándékozva meg minket nézőket, hogy a közösségi oldalakon, ami kép addig volt a családról, barátokról nyaralás horvátba’-ról, az mind le van darálva. Helyette csak a kisbabáról van fent annyi fotó, hogy ha egymásután beillesztgetnénk őket egy animációs programba gyakorlatilag filmmé tudnánk összefűzni és levetíteni. Minden másodperc dokumentálva van. Ugyanez érvényes az esküvőkre is. Ha valaki tud ilyet temetős leeresztősben szóljon!
Aztat nem is regéltem nektek, hogy nemrégiben ellopták ám a táskámat egy szórakozó helyen történő szórakozás alkalmával. Miután végiggondoltam mik voltak a táskában, rájöttem hogy basszer: gigászi mennyiségű képregényem és rajzom volt benne amit a pozorra szántam. Ezért éheztek hát tudjátok meg! Először arra gondoltam hogy bérelek olyan cirkuszos kikiáltó kocsit és körbemegyek vele Gödöllőn oszt hadd szóljon hogy:
cirkuszos
De hát nem tettem meg mert az én szívem csordultig tele van szeretettel. Ugyanakkor, ha van valaki aki tud átkokat szórni, legyen szíves valamit tenni ismeretlen tettes irányába hogy megvalósuljon vágyam miszerint bassza halálba őtet ez az éces, mindig Bajor népdalokat énekelő kis pónilovacska!

Végül irodalmi körünk, jelenünkbe markoló költői kérdése az:
Hogy tud összeférni az önmagát bikiniben tükörből vakuval fényképező odakozmált gumiribancra sminkelt tinédzser testi értékrendjét tükröző fotósorozat, a profilban ”magamról” fül alá bebiggyesztett: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” kisseceg idézettel?
Ne féljetek megosztani velünk a megfejtést, hiszen mind azért vagyunk ezen a földön hogy segítsük egymás szellemi fejlődését és nem azért hogy minél több profitot termeljünk szivarozó dagadt bácsiknak az olymposzon!

Tanulság: légy jól informált, mielőtt szenyózol!
Köszönet Gosi barátomnak a szituáció megteremtéséért, amiből eme rajz kerekedett!

Mostan egy kis visszaemlékezés következik azon apropóból, hogy nem veszek részt ezen a nyáron semmilyen fesztiválon, kiváltképpen Hegyalján nem, ami miatt most úgy érzem magam, mint akinek szilánkosra tört Korda György cédével borotválták a heréit.
Mit is szeretek én a fesztiválokban? Mik a kedves emlékeim? Ó az a sok boldog ember, a messze szálló csilingelő kacagásuk, a pajkos örömteli táncoló fiatalok, meg amikor valaki átesik a sátradon és esetleg be is jön hugyozni mert azt hiszi hogy hazaért.
De emlékszem arra is hogy tavaly Hegyalján Mukkával első este után (ezt nem félreérteni) elmentünk zöldséget és gyümölcsöt venni, mert hittünk abban hogy az majd helyreteszi a szervezetünket amit mi genyó módon szétpusztítunk. Kábé annyira volt esélyes próbálkozás mint Hirosimát bevetni fűmaggal 1945 augusztus 7-én. Vettünk is fejenként két répát. Az volt a mókás vicces az egészben hogy egyesek fél dinnyékkel a fejükön sátorponyvával betmennek öltözve rohangáltak ami nem volt különös. De hogy két ember megy a főutcán és répát rágcsálnak az kábé olyan jelenség volt mintha egy csapat bikinis törpeapáca vonult volna fel miközben disznósajttal csapkodják egymás fenekét. Ismét kaptok képet erről az esetről:


És biz arra is emlékszem hogy anno Fandi barátommal elhatároztuk hogy krétaarcú Gót lányokat fogunk boldoggá tenni, mert milyen nagy is a mi……szívünk nemdebár? De hát hozzájuk nem lehet csak úgy odamenni mert elrebbennek mint a fekete füst, Finn erdők megsárgult lombjai között.
Úgyhogy kitaláltam hogy kell Gótlányt fogni. Be kell bújni egy bokorba, cérnát kell kötni egy pengére, azt kitenni az útra és amikor arra jön egy gótlány, rákap mint gyöngytyúk a meleg takonyra és szép apró húzogatásokkal(ezt sem félreérteni) be lehet csábítani a bokorba. Jó hosszú mondat volt ez.

A másik kedvenc jelenségem az amikor hajnalban támolyogsz a tömegben és jön veled szemben egy kábé 18 éves, gané részeg tündefizikájú lányka EGYEDÜL és próbálja megtalálni a hordáját. Akkor érzem meg azt hogy milyen lehet törött lábú őzikének lenni pár ezer kiéhezett farkas között.

Aztán emlékezem még arra is amikor egyik alkalommal ültünk jó harcostársaimmal pármillió fokban a sörsátraknál amikor is a nagy óriás téren ami a színpadok között feszül, átcsúszott egy igazán dagadt gót lányka. Fekete hosszú uszályos szoknyában, fehére meszelt arccal, fekete könyékig érő kesztyűben és 10 méterről hallottuk hogy szuszog. Úgyhogy mivel úriemberek vagyunk koccintottunk az egészségére a csillogóan gyöngyödző hiiiiiiiiiiiideg sörünkel amit látott is vala.

Meg amikor sáskáztunk utolsó nap és minden maradékot megettünk az asztalokról, sőt egyszer kinéztük egy csávónak az arcából a kaját:D Szerintem annyira senkiháziak lehettünk a srác szemében hogy egy főtt tojással is agyon tudott volna verni minket.
Na befejeztem a nosztalgiázást, érezze mindenki jól magát bárhol is van főleg ha fesztiválon és vigyázat!: olyannal nem lefeküdni, aki sokáig volt napon! Akit pedig untatott ez a post, az gondoljon arra hogy addig sem szólt a fülében Czirok László: Szöszi szöszi lányka című dala.
Barátim!
Emlékeztek ugye hogy a hobbiték ott Középföldén nem nagyon vajazták Gandalfot mert mindig kavarta a szart? Meg Lovasvégen se nagyon szerették a búráját ugyeugye? Nálunk sincs ez másképpen, és hogy miért? Itt gyönnek a feltáró képsorok kérem:

Na hát most már értitek ugye? Tanulság: esküvőre nem beengedni a szakállas, süveges, botos öregeket! Kivéve ha ezen jegyek érvényesek az esketős papra:)

Aki kitalálja, hogy melyik két város nevét rejtettük bele ebbe a furgangos rejtvénybe, az küldje el a megfejtést válaszborítékkal a címünkre.
A helyes megfejtők között kisorsulunk egy eredeti, szignózott, A4-es papírlapot, amire Madarász úr saját kezével írta fel a szót: “zsírmell”.
Fájjon csak:

aKicsi kacsa:
1-Glicerintóba állítanám és dobálnám a fejét góliátelemekkel
2-Felpofoznám, majd megsimogatnám, ezt addig ismételve, ameddig meg nem hasad
3- Örökbe fogadnám, és úgy nevelném fel mintha a saját gyermekem lenne. Szereznék neki egy kacsatársat, a házamban laknának én pedig kiköltöznék az ólba hogy minden kényelmük meglegyen
Nuszika:
1- A fülén keresztül szarnék a koponyájába addig amíg nem könnyezik fost!
2- Odaajándékoznám Paris Hiltonnak
3- Varrnék neki nyuszi pulcsit, a legfrissebb francia répát rendelném számára amit selyempárnán szervíroztatnék fel néki. Szőrét chanell 5-ös kölnivel illatosítanám
Papagály:
1- Megtanítanám hitler beszédeire és kiszögezném egy zsinagóga kapujára
2- Beoltanám alcheimer-kórral, latexet öntenék rá, majd eladnám vibrátornak
3- Egész nap beszélhetne rikoltozhatna, a vállamra szállhatna és szarhatna is vastag guanót rá, mert annyira cuki ahogy elismétli amikor dizni dalokat énekelek
Őzike:
1- Megetetném vele Bambit friss szénának álcázva
2- Levagnám a lábát, visszatolnám az orrát az agyába, szőrteleníteném, pikkelyeket ragasztanék rá és eladnám virtuális akváriumba
3-Vennék neki egy erdőt amiben suhanva szaladgálhatna a többi kedves kis őzgidával, masnit kötnék a nyakába és eléjük vetnék egy vadászt, hogy addig nézzenek rá szépen, hogy az jól megbánja a tetteit és elmenjen virágkötőnek
Aranyhal:
1 – Mentos-t dugnék a seggébe, majd kólával teli akváriumba dobnám
2 – Merülőforralót tennék mellé meg egy halászlékockát.
3 – Vörös mészkő szobrot faragtatnék róla a nappaliba, dicsőiítő verset írnék szépségéről és egyházat alapítanék, mely őt istenítené
ÉRTÉ-KELÉSEK:
1-4 pont:
Igazi ősrohadék vagy. Elképesztő mennyire nem érzel semmit más élőlények iránt. Karácsonykor koalaszőr herevédővel leped meg magad és szereted doktor Májkot. Képességeidre már felfigyeltünk a vezérkarban, tehát számíts rá hogy felkeresnek nemsokára a robotjaink hogy kötelékünkbe sorozzanak.
5-6 pont:
Te vagy a nem igazán stresszelős paraszt. Komótosan, könnyed eleganciával taszítod pusztulásba a melletted vergődő élőlényeket. Végül is hova sietnénk, és ha már pusztítani kell legyen a stílusa az embernek. Egy csésze herbateába is meg tudnál fojtani egy alomnyi kiscicát, és még filmre is vennéd a procedúrát.
Vagy annyira rohadék, hogy ha ez napvilágra kerül, lazán azt nyilatkozod a sajtónak: “művészileg indokolt volt és amúgy is meghaltak volna”, majd felveszed az állami támogatást.
7- pont:
Te vagy a legnyálasabb hippi aki létezett/létezik az univerzum történetében. Szánalmas életed legborzasztóbb pillanata volt, amikor megpillantottad, hogy egy védett állat egy védett növényt eszik.
Halálod oka az lesz hogy hagyod lerágatni a fejedet az általunk zombivá beoltott koalákkal mert olyan cukikák. De lehet hogy az általunk pillangónak álcázott rinocéroszunk fog a halálba hágni tégedet.
Rövid szünet után most egy kis szociológiai felméréssel jelentkezünk, melynek célja megállapítani, mennyire férges a lelked.
Meddig mennél el az alábbi tündéri, nagyszemű lényezetek abuzálásában?
Kicsi kacsa:
1- Glicerin-tóba állítanám és dobálnám a fejét góliátelemekkel
2- Felpofoznám, majd megsimogatnám, ezt addig ismételve, ameddig meg nem hasad
3- Örökbe fogadnám, és úgy nevelném fel mintha a saját gyermekem lenne. Szereznék neki egy kacsatársat, a házamban laknának én pedig kiköltöznék az ólba, hogy minden kényelmük meglegyen

Nuszika:
1- A fülén keresztül szarnék a koponyájába addig amíg nem könnyezik fost!
2- Odaajándékoznám Paris Hiltonnak
3- Varrnék neki nyuszi pulcsit, a legfrissebb francia répát rendelném számára amit selyempárnán szervíroztatnék fel néki. Szőrét chanell 5-ös kölnivel illatosítanám

Papagáj:
1- Megtanítanám hitler beszédeire és kiszögezném egy zsinagóga kapujára
2- Beoltanám alcheimer-kórral, latexet öntenék rá, majd eladnám vibrátornak
3- Egész nap beszélhetne, rikoltozhatna, a vállamra szállhatna és szarhatna is vastag guanót rá, mert annyira cuki ahogy elismétli amikor dizni dalokat énekelek

Őzike:
1- Megetetném vele Bambit friss szénának álcázva
2- Levágnám a lábát, visszatolnám az orrát az agyába, szőrteleníteném, pikkelyeket ragasztanék rá és eladnám virtuális akváriumba
3-Vennék neki egy erdőt amiben suhanva szaladgálhatna a többi kedves kis őzgidával, masnit kötnék a nyakába és eléjük vetnék egy vadászt, hogy addig nézzenek rá szépen, amíg az jól megbánja a tetteit és elmegy virágkötőnek

Aranyhal:
1 – Mentost dugnék a seggébe, majd kólával teli akváriumba dobnám
2 – Merülőforralót tennék mellé meg egy halászlékockát
3 – Vörös mészkő szobrot faragtatnék róla a nappaliba, dicsőítő verset írnék szépségéről és egyházat alapítanék, mely őt istenítené

ÉRTÉ-KELÉSEK:
1-4 pont:
Igazi ősrohadék vagy. Elképesztő, mennyire nem érzel semmit más élőlények iránt. Karácsonykor koalaszőr herevédővel leped meg magad és szereted doktor Májkot. Képességeidre már felfigyeltünk a vezérkarban, tehát számíts rá, hogy nemsokára felkeresnek robotjaink, hogy kötelékünkbe sorozzanak.
5-6 pont:
Te vagy a nem igazán stresszelős paraszt. Komótosan, könnyed eleganciával taszítod pusztulásba a melletted vergődő élőlényeket. Végül is hova sietnénk, és ha már pusztítani kell, legyen a stílusa az embernek.
Egy csésze herbateába is meg tudnál fojtani egy alomnyi kiscicát, és még filmre is vennéd a procedúrát.
Vagy annyira rohadék, hogy ha ez napvilágra kerülne, lazán azt nyilatkoznád a sajtónak: “művészileg indokolt volt és amúgy is meghaltak volna”, majd felvennéd az állami támogatást.
7- pont:
Te vagy a legnyálasabb hippi aki létezett/létezik az univerzum történetében. Szánalmas életed legborzasztóbb pillanata volt, amikor megpillantottad, hogy egy védett állat egy védett növényt eszik.
Halálod oka az lesz hogy hagyod lerágatni a fejedet az általunk zombivá beoltott koalákkal mert olyan cukikák. De lehet hogy az általunk pillangónak álcázott rinocéroszunk fog a halálba hágni tégedet.
Csocsesz!
Annak örömére, hogy mozikban és torrenteken a vasember 2, prezentáljuk egy régebbi poénunkat. Igazából az első résznél jutott eszünkbe, de most is aktuális. Végül is csak egy évig érleltük:D

Drága rabsz..olvasóink!
Helyzetjelentés képpen közlöm, hogy nem azért nem frissül a pozor mert lusták vagyunk, vagy mert a Goath bolygót szabadítjuk fel a gonosz világfalóktól, (kivételesen) hanem mert nekem speciel nincs net elérésem oszt így ká nehéz postolni. De nem megoldhatatlan mint láthassátok, csak egy kis türelmet szeretnék kérni amíg nem sikerül uralmam alá hajtanom egy sávot. Addig is gyűlik a sok finom humanista téma ami már megszokott tőlünk ugyebár:)
Amíg nem normalizálódik a szitu, kérjétek meg Mukkát hogy mesélje el nektek milyen volt az amikor egy Üzbég artistával megakadályozták hogy becsapódjön a földbe egy űrpláza amit az ufók nem tudtak pályán tartani a szaturnusz mellett.
Bónuszként meg kaptok egy csigahulkot:)
Mega knáá!


Igen bizony május 12-én nemcsak olyan hírös emberek születtek mint péel:
Cosimo II de ‘Medici Toszkána nagyhercege, Dante Gabriel Rossetti angol festőművész, Katharine
Hepburn amerikai színésznő, Frank Stella amerikai festő, Gabriel Byrne ír színész, Stephen Baldwin amerikai színész és nem utolsó sorban Asad Rauf pakisztáni Cricket játékvezető:D
Hanem a POZOR is!!!
Három éve igyekszünk nektek megmutatni az élet igazi oldalát és rábírni titeket hogy a nagyvállalatok rosszak, dolgozzatok nekünk és a dodókacsáknak. Meg azt is hogy az igazi érték az ami belül van, pláne egy kiló főtt lóbab és egy kis adag kommersz körte után. No meg azt is amit Lakatos Koelho is mond:
“Dobd el zabhegyező kötetedet a zabhegyező légy te magad!”
Ezúton köszönjük a kedves rajongóknak a kitartást,és a sok sok szeretetetetretetetteet mert attól nő a sok virág!
KNÁÁÁÁ!

Háháháháháháhh és megint háháháhá!
Megtaláltam a pozor előzményének tervét még 2003-ból. Akkoriban B+ néven szándékoztunk rombolni a közízlést, de annyit ittunk hogy nem volt időnk foglalkozni a dologgal. Mígnem valaki fel nem találta a blogolást és ezzel megoldotta hogy igyunk is, és csináljuk is a hülyeségeinket.
A köszöntő szöveget én követtel el, amolyan automatikus írásban. Azóta már hivatalosan is gyermekközegbe léphetek és még papírom is van róla, de ez senkit ne tévesszen meg:)

editke: az oldalnak mar helye is volt, mivel a pozor.hu domain csak 2004.03.16-tol el.
http://bmeg.underground.hu/
ide lett felteve Madarasz kartars egyik kepe placeholdernek. Namost az ivas mellett elkovettuk azt a hibat, hogy valami jol kidolgozottat akarunk igy elsore, aztan jott a google, es megmutatta, hogy a ‘beta’ allapot mennyire egy eloremutato valami tud lenni.


Kedves Zsűri!
Íme a segedelmeteket szeretném kérni! Mostan azon dolgozom, hogy feltámasszam a pozor pólóboltot, ami gyakorlatilag már működik is, de hogy teljes fényében pompázhasson és kielégítse feneketlen romlott vágyaitokat köllenének a javallataitok.
Egyszerű a kérdés: Mely rajzot, figurát látnátok szívesen a minták között és későbbiekben esetleg magatokon pólóképpen? Persze azokra a rajzokra, lényekre gondolok amik a pozoron szerepeltek, nem rajzolok olyan perverz kéréseket hogy testépítő kínai törpék kokaint szívnak egymás mellkasáról! Bár ha sokat fizetnek…
No de lényeg hogy itt van az oldal, jelenleg a tünderabszolgáim dolgoznak rajta, de már lehet vásárolni ha valaki nem bírna magával:) http://www.crevo.hu/pozor
Várom hát kommentbe a javallatokat!
Tudom hogy valami igazán undorító embergyűlölő, őzgidagyalázó postot vártok tőlünk, de most ezt kapjátok:):

Ugyanakkor ki mondta hogy nem lesz őzgida és egyéb gyűlölő post hamarosan? Az a baj hogy nem itattok minket rendesen és kezdünk mindent szépnek és varázslatosnak látni. Hát szabad ezt hagyni? Mikor iszunk mán?
Íme egy lehetséges Gyűrűk Ura jelenet, példaképpen hogy mivel dúsítottam volna meg a sztorit ha rám bízzák a forgatókönyve megrajzolását:

Eheh:
