Kecskeszex

mukker22.jpgEgy haverommal történt, hogy beszállt a liftbe, aminek záródásának pillanatában a munkatársa úgy lépett be, hogy szétfeszítette annak ajtaját (kipróbálván, milyen is Terminátorként behatolni az elevátorba).
A lift ezek után majd’ egy percig nem akart elindulni, majd csak megadta magát a felsőbb hatalomnak, és elkezdett ereszkedni, ahol egy emelettel lejjebb egy munkatársnő szállt be.
“-Nnnnaaaaa, hát ti mit csináltatok odafent a liftben? – kérdezte gunyoros mosollyal az arcán.
Kicsit dekoncentrált barátom, miután az “elmés” irodistahumor nem hatolt át másnaposság ködén, hosszú  másodpercekig mélyen a leányzó szemébe nézett majd a következőt válaszolta:
-Az egyetlen dolog amit biztosan tudok, hogy az egésznek semmi köze sincs a kecskeszexhez”

A párbeszéd innentől sokkal semlegesebb vizeken zajlott tovább.

Erről jut eszembe, az ideiglenes szobatársam egyszer (47 sör/négy résztvevő) megkérdezte:
-Tudjátok hogy kell kecskét hágni?
-???
-Hát először is, kell hozzá egy gumicsizma, egy biciklibelső és egy kecske.
-???
-Fogod a gumicsizmát, és a kecskét beleállítod, majd a biciklibelsőt átveted az állat nyaka alatt, valamint a hátsód mögött, biztosítva ezzel a megfelelő rugózást.
– :)
-De itt még nincs vége, ínyencek a szelepet a megfelelő pozícióba forgatva fokozhatják az élvezeteket.

Emlékezetem szerint Feri biosz szakos volt. Emlékezetem szerint a éjszaka további részét könnyek közti röhögésben folytattuk tovább.

A cikk megírása közben(előtt és után) egyetlen kecskét sem ért semminemű inzultus(általunk). A történetek elregélése kizárólag az öncélú szórakoztatás részét képezték/ik/ják.

2 Comments

  • Ez a srác nekem is a haverom!!! Szegénnyel elég gyakran szokik liftes sztori történni. A kecskeügy meglepett, mert én azt hallottam, nyulakkal hál…
    :)
    Mifelénk (Csokvaományban) rózsásra festett faklumpa és traktorbelső van elterjedve.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.