Kösz nemKő!

Nos igen Barátaink elmentünk mink a Szépművészeti Múzeumba!

Persze nem azért nem írtunk ilyen sokáig, mert eddig ott voltunk, hanem fel kellett dolgoznunk azt nagy informácijó halmazt amit kaptunk.

Sok-sok dolgot láttunk, például egy rakat szobrot görög közéleti személyekről, akiknek nem volt kezük meg lábuk, meg egy csomónak orra sem, úgyhogy ebből azt szűrhettük le hogy már akkor is csökkent hülyék voltak a  politikusok, meg a celebek.

Halott embereket is láttunk, és mindezért ahogy Mukka mondta, fizettünk is! Ez volt az egyiptomi részleg! Ottan volt múmia úr, meg pár bebugyolált állat, a legkisebbre azt tippeltem hogy egyiptomi tampon.

Ami azonban legjobban felkeltette a figyelmemet, az a pár tárgy volt, ami a pattintott kőkorszakból maradt ránk. Csudálatos dolgokra voltunk mán akkor is képesek, de ott alakult ki bennem egy elmélet, miszerint miért is kezdhetett el az ember a finomabb eszközök megmunkálásának útjára lépni. Mert ugye volt pattintott nyílhegyünk, meg szakócánk, de amikor már nőni kezdtek az igények és jöttek az új használati eszközök, akkor jöhetett az igény a finomabban kidolgozott asszeszoárok kifejlesztésére. Ezek miatt péel:

Gyanajtom, hogy a technikai fejlődést a nők szorgalmazták, és az utolsó tárgy volt az igazán sorsfordító jelenség.

Mostan le is írom a Magyar Todományos Akadémiának történelemromboló elméleteimet, találkozunk a nóbeldíj átadáson, addig mindenki táncoljon bajorpolkát!

7 Comments

  • Igen meg egy alaplapot, meg egy cd-t:-D
    Ácsi!
    Mit akarsz te nő létedre egy gumiszamárral? :-D

  • valahogy igy volt egyebkent a bosnyak csaj es koztem:
    -“I see dead people”
    -“And you paid for that”
    :)

  • Az utcsó tárgyat nem biztos hogy csak nők használták. Akkor kezdett el finomodni, amikor az első ősbúza (vagy pék?) feldugta magának.

  • hmmm, orulok, h akkor kicsit jobban hajtottunk erre a fajfentartas dologra. Ha akkor is liberalisan allunk hozza a kerdeshez, akkor a jelenleg a mokuscickanyok uraljak a foldet :)

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.