Egy haverommal történt vol.3 – BatMukka

Kedves olvasó sereglet!01

Ez a történet olyan speciálisan csak egy emberrel történhet meg ebben a világegyetemben, hogy meg sem próbálom álcázni szemüveggel, és hülye krumpliorral a mestert, (pedig nem is kellett olyan sokat torzítanom rajta) mert ez az edvencsör Mukkával esett megfelé.

Történt egyszer 2003 őszén Egerben, hogy mentem felfelé a koliba az egyik kolis lánykával (aki ismeri tudja ki volt) midőn szembe jött velünk Mukka, aki sietett, de megálltunk csárogni. Említette hogy rohannia kellene, mert elkésik az óráról, meg egyebek, és hogy a rohadt gatyának a szára mindig olyan hülyén áll és nem tudja megigazítani. Ezzel baszakodott beszélgetés közben, mikor is a nadrágszár elkezdett csipogni.

Egy kis információ a továbbiakhoz: a koli a negyedik emeleten az épület legtetején volt ahol rengeteg denevér randalírozott, és az ablakok alatti ereszekben albérleteztek. Na most a szárító és mosókonyha ablakát sokszor nyitva hagyták (a kolisok, nem a denevérek), hogy jól szellőzzön, a  helyiség, és hogy gyorsan száradjanak a ruhák, ezen információk ismeretében…

….Mukka úrnak leesett hogy valszeg berepült egy denevér az nyitott ablakon a szárítóba, és hogy van egy lik a nadrágja zsebében, ahova egy denevér olybá tűnik bemászott, megtalálva a lukat, befészkelte magát a nadrágszár, és az abban helyet foglaló bélés közé. Onnan meg nem tudott kijönni, hogy akart-e azt nem tudjuk, mert nem kérdeztük meg tőle.

Naszóval Mukka rájött, hogy denevér van a gatyájában, ezt fennhangon ki is jelentette, és azt is hogy neki ezt a gatyát le kell vennie! El lehet képzelni, mi történt volna, ha mindezt már az óra közepén teszi meg:D Éppen a Céhmesterek udvara mellett álltunk, amit egy kapualj választott el a nyílt tereptől, odabent pedig parkolók, és üzletek voltak. Mukka beslisszolt a parkolókba és levette a gatyáját, majd bőszen tartotta elfele magától, a bejegyzés nyitóképén látható módon!

Szerencsére akkoriban mindig hordtam magammal digitálen fényképezőt, és így megörökíthettem szenvedését, melyet film formájában is prezentálni tudok:

Akkor volt nemkicsit izzó a szitu, amikor behajtott egy gépjárműves személy parkolás céljából az udvarra, és azt látta, hogy én fotózok egy embert, aki egy padon állva egy szál alsógatyában tartja a nadrágját.

Na a lényeg hogy felküldtük a leánykát a koliba, hogy hozzon Mukkának másik gatyát. Ez meg is történt, és Mukka úr végre felöltözhetett. Na de mi legyen a denevéres nadrággal? A mesternek beugrott az az ötlet, hogy vigyük fel pantallót a fősulira Rolcsinak, aki éppen ott dolgozott a tévénél, mert ő bátor ember, majd kiűzi a lényt a gatyából.

Rolcsi nem is szarozott, megkereste a likat a zseben, kitágította annyira hogy kiférjen rajta a denevér, és szépen kiterelte a totálisan kómás, fotonoktól betompult állatot. Nem volt egy apró darab! Ehune:

02

03

04

Szerencsétlen állat olyan tompa volt a fénytől,  hogy nem akart elrugaszkodni, úgyhogy Rolcsi megfogta kivágta az ablakon, amitől a denevér rájött hogy jobban teszi ha elkezd repülni mielőtt nagyon meghal!

Nahát ennyi a sztori, reméljük sok ilyen fog történni még móka Mukkával, és megírhatom nektek! Például lehetne Mukka a gibbonok között, vagy esetleg…

8 Comments

  • azt meg hatvaniandrea mesélte a minep, hogy egyszer, egy zéhá közepén észrevett egy döglött egeret a sarokban. mivel nem akarta szegény diákokat sokkolni a zhn túl is, a zh után szólt a bátor takarítóknak, és kiderült, csak két dolgban tévedett: az egér nem volt döglött, és denevér volt. de hasonlóan ablakon való kilökés útján szabultak meg tőle.

  • Igen, H. Andrea távol jár. Én pl. azon se lepődtem meg volna nagyon, ha úgy fejeződik be a történet, hogy leharapta az állat fejét vagy ilyesmi.

  • “Kicsalogatod sajttal, vagy mi?” (:

    Ezen kellett röhögnöm. De Ozzy nem lenne büszke rátok, így félni egy denevértől…

    • megkerdezhettuk volna tole: nadragban kivanja elfogyasztani, vagy anelkul?
      (termeszetesen a rajtam mar _nem_ levo ruhadarabot :))

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.