A Balkezesekről az minden halandóknak okulásképpen Volume 2

balkez2

 

 

 

 

 

 

 

Üdvözlet a beavatásra vágyó, alázattal viselkedő lelkeknek, akik az igazságot keresik!

Íme a tudás könyvének második része, melyből megtudhatjátok milyenképpen menthető meg a világ a teljes leépüléstől. Figyelmezzetek hát szavaimra nyitott elmével! Közben lehet rágcsát majszolgatni csak a többieket ne zavarjuk a koncentrálásban!

A Balkezesek anatómiája:

A Balkezesek teste úgy formálódott meg a nagy szándék által, hogy minél praktikusabban tudja kihasználni azt a fergetegesen magas szintű intelligenciát amit az emberiség javára kell fordítson. Ennek érdekében az agya nemcsak a koponyájában található meg, hanem gyakorlatilag az egész testét behálózza, amolyan érrendszer szerűen, a legnagyobb teljesítmény érdekében. Így testük minden szegletéből a pillanat milliomod része alatt megkapják az információkat és ezért sokkal gyorsabb a reakció idejük, mozgásuk kifinomultabb, rendszerezettebb, még akkor is ha megisznak egy fél liter kevertet és egy liter koccintóst.

Külsőre alapból elképesztően gyönyörűek. A férfiakra és a hölgyekre is ugyanazok az isteni jellemzők érvényesek. Hihetetlen arányosságú test, fittség, fényló tekintet, bizalmat és nyugalmat árasztó lélekjelenlét.

balkezesek

(A nemi jellegeket azért takartuk el, mert nem akartunk ismét egy jobbkezes öngyilkossági hullámot előidézni.)

Sajnos ezek az isteni jellemzők tökéletesen elárulják a Balkezeseket ebben a jobbkezesek által kialakított világban, ezért muszáj nekik álcázniuk magukat, például mű sörhassal, megereszkedett mellekkel, ráncos karikás szemekkel, depresszív hozzáállással.

 balkezesek alcazva

Ami azonban igazán megnehezíti a dolgukat az az, hogy ne gondolkodjanak és viselkedjenek isteni intelligenciájuk miatt értelmesebben mint a jobbkezesek. Ezért titokban továbbképzéseket tartanak rejtett intézményekben a jobbkezes mentalitás és gondolkodás utánzására a jobb elvegyülés érdekében.

Híres Balkezesek:

Most pedig bemutatok pár legendásan híres Balkezest akik jobbá tették és teszik ma is világunkat.

Bart Simpson:

XIII. Dodóriusz:

 XIII Dodoriusz

A Beatles:

A képek, mozgófilmek és szóbeszédekkel ellentétben a Beatles tagjai mind Balkezesek voltak, és csak azért játszottak jobb kézzel a hangszereiken,  nehogy rájöjjenek a hallgatók, hogy ők valójában szuper intelligensek, és csak azért játszanak subidubi retard zenét, hogy a jobbkezeseknek ne kellejen gondolkodni a szövegeken.. Paul McCartney azért játszott normálisan bal kézzel hangszerén, hogy ő legyen a zenekar bolondja, a „kívülálló” és nem véletlen, hogy még mindig ő a legaktívabb és legfittebb az egész csapatból.

 

Jimi Hendrix:

Ezen a képen a híres gitáros és dalszerző Jimi Hendrix látható amint azon röhög, hogy milyen szánalmas ötlet jobbkezes hangszereket gyártani. Valójában a már Balkezességéből adódó felsőbbrendű intelligenciája által jobbkezesek iránt érez együttérzését mutatja ki.

Összegzés:

Most hát hogy megismertétek a Balkezesség misztériumát, a válasz a nagy kérdésre miszerint hogyan kerülhetjük el a végső összeomlást, teljesen egyértelmű!

Nem is vitás, hogy az apokalipszis elkerüléséhez csakis a Balkezesek ismerik a tudást, csakis az ő hatalomra jutásukkal lehet megfékezni a kórokat, és a végső pusztulást. Engedjétek hát őket ismét hatalomhoz, számbéli fölényhez, és fénylő tekintettel hálálkodjatok nekik létükért.

Aki találkozik egy Balkezessel, az hívja meg őt sok sörre, vagy tegyen kedvére bármivel, amit óhajt. Nem minden nap érhet valakit olyan kegy, hogy egy balkezes társaságába fogadja. Túlságosan elfoglaltak.

 kezcsok

 

8 Comments

  • Akkor meghívlak egy bögre vízre;)))sör és alk nincs és nem is lehet kialkudni!!!

  • létesítesz kapcsolatot…nincs egészséges hozzá állásod a párkapcsolathoz…olyan igazi buy alex bús adél kedves sablon ez…nem szeretnék a nálad mocsok takarító lenni:)))

    és mikor rajzolsz már egy szivecskéta mesémhez…ennyi erővel aszt is összedobhatnád mint a buy alex kedvesét rajzolgatod…egyébként olyan szeretnék lenni nem ilyen papika melett vigyázba pózoló takarító szerető mint itt fönnn;)))

  • ONCE AGAIN:DDDDDDDDDD

    bor nélkül kapsz egy fröccsöt:)))ehun e:

    …apám is fröccsözött a családi bulikon, most nyugdíjas korára totále alkoholista DE mindig talál egy társfüggő nőt aki eltakarítja a függőségi mocskait és lejátsza neki a normális életet, hogy ne láthassa senki mi van…

    Te is ilyen kapcsolatokat létesítesz, látszik a rajzaidbol!!!

    …nincs egészséges hozzá állásod a párkapcsolathoz……nem szeretnék a nálad mocsok takarító lenni:)))

    és mikor rajzolsz már egy szivecskéta mesémhez…ennyi erővel azt is összedobhatnád mint olyan buy alex bús adél kedvesét rajzolgatod…egyébként olyan szeretnék lenni nem ilyen papika melett vigyázba pózoló takarító szerető mint itt fönnn;)))

    Adél legalább nem fél kirúgni a társfüggő kapcsolatokat nemző hülye részeges szeretőjét…aki persze észre se veszi míg jĂl seggbe nem rúgták:)))

  • Drága E!

    Te mit szedsz? Mert kérek én is, hátha végre ismét sikerül alkotnom valami hülyeséget:D

  • Mester, a balosoknak arra a művésztrükkjére tisztelettel kérném rávilágítani az elkövetkezendőkben, hogy hogyan sikerül az evőeszköztartófiókot minduntalan megakasztani a merőkanál (fordított?) irányító elhelyzésével. Köszönettel;) Bélától

  • Today, I went to the beach front with my children.
    I found a sea shell and gave it to my 4 year old daughter and said “You can hear the ocean if you put this to your ear.”
    She put the shell to her ear and screamed. There was a hermit crab inside and
    it pinched her ear. She never wants to go back! LoL I know this is
    entirely off topic but I had to tell someone!

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.