MŰ elemzés:

Kedves hallgatók!

Ma, Vasnarancs Miklós: Magvetők a hóban című képét elemezzük.

pedo1.jpg

Kezdetként vegyük szemügyre az idő megjelenítését az említett műtárgyon.
Láthatjuk, hogy a képen a távlat által is támogatott térbeli idősorral találkozunk. Az előtérben, egy figyelmeztető táblán, a kép alapeszméje, mondanivalója jelenik meg, szimbolikusan ábrázolva. Távolabb a két alak mutatja a cselekvést, az eszme kiteljesedését, és a távolban magányosan baktató alak az utolsó mozzanatot, a végső konklúziót. Mindez a forma a teremtés, a munka, és a végső küzdelem gyönyörűséges hármasát tárja elénk.

A kora reneszánsz festészetben gyakran alkalmazták azt a festészeti fogást, hogy a történetet úgy jelenítették meg, hogy a képen megjelenő térben más-más részletbe helyezték a történet kulcsjeleneteit, és a kompozíció irányvonala mutatta az időbeliséget. Mintha csak egy képregényt látnánk egyetlen képkockába sűrítve.
Erre ragyogó példa Botticelli: Mózes története című képe:

http://www.wga.hu/frames-e.html?/html/b/botticel/4sistina/moses/index.html

A Művész ugyanezzel a formai bravúrral adja át nekünk ennek a képnek a mondanivalóját.
De vajon mit akar közölni velünk ez a kép?

Elsőként figyeljük meg, a művészi kifejezés sokszínűségét. Ha a kép által sugallt időbeliség sorrendjében haladunk, elsőként egy tábla kelti fel az érdeklődésünket. Az előtérben egy tájékoztató táblát látunk, témájában a kép alapgondolatát ábrázoló „indexszel” Nagyszerűen kiemelve az élénk kadmium sárga alappal, amely szinte kivirít a világ hófödte „egyszínűségéből”. Ezen láthatjuk, amit a kép üzen: az eljövendő generáció éretté válását, és annak folyamatát, a termékenységi rítus szimbolikáját. Mindezt a művész, rejtetten, egy a mindennapi életben használatos információs táblán helyezte el, ezzel ábrázolva az élet körforgásának törvényét, és rendszerét, hétköznapi tárgyhasználattal élve. Ezzel a megoldással pedig egy spirituális élményt a hétköznapok valóságába emel át.

Érdekességképpen meg kell említenünk a szintén az előtérben ferdén ábrázolt, és ezáltal a kompozíciót kiegyensúlyozó létrát, amely a küzdelem által felmagasztosult ember gyönyörű jelképe.

Tovább lépve a kép középterébe érve két alakot figyelhetünk meg.
Nézzük hát, mit üzen nekünk a domb oldalában magot vető fiú, és a mögötte álló férfi?
Egy szorgos gyermeket látunk, aki a fagyos földbe magot vet, és egy férfit, aki valószínűleg az apja, és aki vigyázza a gyermek törekvéseit, de nem avatkozik bele a tapasztalásba. Egy közös teremtés, munka ez, ezt láthatjuk egy hétköznapi élethelyzettel ábrázolva, ami mellett valószínűleg elsétálnánk, amennyiben a mindennapi életünkben élnénk át. Azonban ebbe a képbe helyezve ez a kis jelenet spirituális értelmezést kap. A gyermek- aki maga is a fejlődés szimbóluma, magot vet a hóba, ami az élet megpróbáltatásait hivatott jelezni, az apa pedig óvatosan biztosítja jelenlétével támogatásról. Az apa, aki már feladatát elvégezte, aki már elültette a magokat, és tanítja gyermekét arra, hogyan adja át az élet körforgásához szükséges tudást az ő gyermekének.

Távolabb pedig a harmadik jelenetet láthatjuk, ahol is a felnőtt, vagy akár a már felnőtt gyermek, mint magányos, feladatát elvégző öreg férfi sétál el a messzeségbe egyedül, a biztos elmúlás megkerülhetetlen magányában. A megöregedett férfi, aki már átadta tudását, megküzdött sorsával, amit az élet kirótt rá, és egyedül néz szembe a legvégső feladattal. Megragadó az a megoldás, ahogyan a művész a messzeségbe vesző sűrű erdővel ábrázolja a magányos elmúlás tényét, és a megfáradt test természethez való visszatérését.

A műalkotás jelenleg az egyház tulajdona, Kumár Lehel püspök úr értékes gyűjteményében található meg.

Jövő órán, K. G. Béla: „Atomrobbantás a Gödöllői Tescoban” című kubo expresszionista festményét fogjuk elemezni.

Köszönöm a figyelmet!

3 Comments

  • bakker ma is vigyorogva alszom el, kösz :D de ha már termékenység, kitérhettél volna a tábla és az azt fedő hó fallikus szimbólum mivoltára (vagy csak én gondolok mindig arra? :DDD)

  • jaj nemá hogy ez csak nekem jött be… de akkor se jelentek be elfogultságot :P

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.