Lakatos Koelho (részlet)

“Az utat csillogó kövekkel pikkelyező holdfény vezette az utazó tekintetét, mely olykor belerévedt a melaszos éjszakába. Lábainak ütemes surrogása volt társa, tanúi a porba szántott barázdák. Magányosan ballagott a föld eme sötétlő érpárján a helyhez, amit szívének vélt.

lakatosos

Nem volt más vele, csak amit magával hozott azon a bizonyos napon, amikor először döbbent rá az ég felé törekvő tornyok hiábavalóságára, ahogy szinte arcul ütötték kéretlen szimmetriájukkal, gőgös semmitmondásukkal, magukban hordozva önnön bukásuk letéteményét.

Később ahogy felidézte a pillanatot, eszébe jutottak korábbi életének mindennapjai, ahogy úgy sorakoztak, mint nagyapja ósdi komódjában a párba rendezett zoknik. Csak ez maradt meg és az illatok a régi udvarházban, majd az évek múlásával az enyészet, ahogy befészkelte magát belevájva szuvas fogait a gerendákba, a komódba, még a végén csak fűrészporos kérődzmény maradt utána.

Tudta, hogy amerre tart nem várja feloldozás, mégis számára nem volt már ideje se bűnbánatnak, se felejtésnek. A választás ideje volt ez, a döntés megszületett.”

A zavarosan halmozott közhelyeknek és a kultúrsznobizmusnak  köszönhetően Lakatos Koelho megérkezett a bestsellerek könyvespolcára.

Okádék fos
Reuters

Tetszettek a képek
Sylvia Saint

Aki ezt a könyvet elunja, az a fogamzásgátlás mellett teszi le a voksát
XVI. Benedek

Ha a kiadó az Alderaanon lett volna, kétszer is meggondolom, mielőtt kiadom a tűzparancsot
Tarkin Nagymoff

13 Comments

  • hahh, végre Mukkaúr is újra a Pozoron! És ráadásul megérte várni :D

  • “tökéletes, megindító világlátású alkotó, megváltoztatta az életem”

    Ózon Judit – könyvtáros.

  • Régóta várt írás ez Lakatos Koelhotól, régi cimborám mindenkinek csak ajánlani tudom. Hosszú utat járt be ez idáig, azért hogy most a lelki alkímia íly fényesen csillogó ércévé és megkerülhetetlen nagy emberévé válhasson. Ő az aki az ózdi acélgyári kohómunkásból lett az ezoteri-ponyva nagymestere.
    Követlek utadon mester..

    A reuters monnyon le!

  • És nem is nekünk ajánlottad fel kiadásra??? Pedig szívesen kizsákmányoltalak, ööööizé támogattalak volna kiadóügyileg :P

  • ha követem a tendenciákat, akkor innentől úgyis 3havonta új könyv. a következő vélhetően az köveket fákat és állatokat összekötő élethúrról fog szólni, de ha elég pénz összejön akkor végre életem végéig nyugodtan léggitározhatok meztelenül a lakásban.

  • Az ember nevében kikérem magamnak, hogy engem, vagy bárki mást úgymint embert kihagysz a kövek fák, állatok élethúr-összeköttetéséből. Gondolj bele Lakatos! Meg se tudnád írni azt a könyvet, ha nem pengetnél velük közösen. Léggitáron. Ami nem más mint az élethúr. Ilyen egyszerű az egész.

    • Kedves Miki!

      Hát hogy lehetne úgy két, vagy akár háromkötetes a gondolatáradat, ha már az elején minen tudást néktek adnék. Ne félj, egy húron pendülünk azért.

      L.Koelho

  • Engem annak idején A Mester létezése indított el a blogírás útján, ugyanis miután baráti nyomásra elolvastam az egyik könyvét, nem hittem el, hogy létezhet vmi, ami ennyire fos.Aztán elolvastam tőle még egyet, hogy úgy tudjak vitatkozni a rajongóival, hogy felhozom nekik például az adott kötetet és részletről-részletre kivesézem, hogy mennyire minden apró mikrogrammjáig fos. Miután láttam, hogy Koelho iránti rajongás nőttön nő, elhatároztam, hogy tudásomat átadom az embereknek egy blog formájában. Aztán 3 évig írtam ezt a blogot, a végén már olyas énblog lett, mint a pozor, szóval inkább abba is hagytam. :)

  • “Meghóttam, biztos hogy meghóttam”
    (Az őr a Süsüből akinek Süsü összegyűrte a sisakját)

    Amúgy nagyon mélyenszántó poszt, igazán megérintette a lelkemet. Szerintem ha megjelenne édesvíz kiadásban, mutertom tuti megvenné lol

  • If you disregarded the Ugg ginlediues and wore your boots in water,or you dropped liquid in your boot, you may have stains alongyour boots. The artist material moisture from your feet, keepit cold and dry. Delicately wipe it by using a damp material,will not likely brush it fiercely that carries a brush, don’t melt away these comfortable shoes with boiled water, and use washing detergent and alkaline cleaning fluid to clean it in the same time.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.