7 Comments

  • hahaha, mit vett be a bíró, hogy ilyen fejjel simán hozzá mer érni?:-D

    (tudom-tudom, sok idő, meg minden, de a robothobó folytatása nem jön mostanában?)

  • De bizony már meg is van tervezve öt új oldal belőle, és még mindig nem a vége:) De már csak meg kell rajzolni fullosra. Igyekszem megcsinálni mint gép!

  • na, még a nevemet is elírtam az előbb..:-D

    igaz, hogy kesztyűt visel, de magamból kiindulva úgy is fintorognia kéne:-D

    egyébként papíron rajzolsz, vagy valami egyéb mágiát használsz hozzá?

  • Alapvetően papírra ceruzával hegesztem a rajzokat, aztán vagy golyóstollal, vagy vékony filccel húzom ki. Amikor végtelenül lusta és kapkodó vagyok (ez általános dolog), akkor bescann-elem, és ott még jól kijavítom a hibákat, átírom a szöveget ha olvashatatlan, meg kicsit meghúzom a kontrasztokat, egyebek, ráteszem a pozor feliratot és mehet ki. Ennél viszont direkt kipróbáltam hogy fullban kihúzom úgy hogy ne kelljen benne semmit javítanom géppel, és annyit sikerült elérnem, hogy csak három vonalat kellett kitörölnöm belőle:) De ehhez rengeteg gyakorlat, türelem kell, és az hogy az ember négy évig szöges ágyon feküdjön, közben csak az egyik orrlikával lélegezzen, a másikkal profi szinten megtanuljon fagottozni, és a bal lábával rízsszemre ráírni a háború és békét! Csak elszántság kérdése:)

  • hát, ezek nem egyszerű képességek, ebből én csak a bal lábammal tudom rízsszemre ráírni a háború és békét, szóval minden elismerésem^^

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.